Hévíz
Hévízi hotelek, turistainformációk, képek, szállodák, apartmanok
A közel 5000 állandó lakost számláló város Magyarország legismertebb gyógy- és idegenforgalmi központja. A 44 400 négyzetméter vízfelületű tó a világ legnagyobb melegvizű, tőzegfenekű gyógytava. A gyógyvíz a mintegy 38 méter mélyen lévő forráskráterből tör fel, átlagos nyári hőmérséklete 33-35 °C, de télen sem süllyed 23 °C alá, ezáltal egész évben fürödni lehet a szabadban. A tó vize különféle reumatikus, mozgásszervi, izom és idegrendszeri megbetegedéseket, nőgyógyászati bántalmakat gyógyít. A hévízi kúra nemcsak rehabilitációra való, hanem egyaránt szolgálja a megelőzést és a pihenést, felfrissülést is. A több tízezer évvel ezelőtt feltört víz jótékony hatását már a római korban felismerték, de gyógyfürdővé csak 1795-ben gróf Festetics Györgynek, a terület birtokosának kezdeményezésére alakították. A földesúr fürdőházakat létesített, állandó orvosi felügyeletet biztosított. 1800-ban már 500 vendégről írnak a korabeli dokumentumok, majd megjelentek az osztrák és német látogatók is. Ma már a tófürdőt látogatók száma meghaladja az évi kétmilliót.
A nagyobb szállodákban a gyógykezelések szinte minden formája megtalálható. A tó és a környező égeres parkerdő természetvédelmi terület. Az Egregy városrészen található római katolikus kápolna a XIII. században épült, jelentős műemlék. Hévízen a teljes körű gyógyászati szolgáltatást kiegészítik a színes-változatos kulturális programok, köztük az évről évre megrendezett egregyi szüreti mulatság, amely a város egyik legnevezetesebb, a vendégek körében legnépszerűbb rendezvénye. Hévíz 1998-ban elnyerte a "Virágos Európáért" verseny ezüstérmét. A városban könyvtár, filmszínház, galéria, helytörténeti múzeum várja a látogatókat. Új látványosság az egregyi városrészben található kora császárkorból származó villa, amely 2001-től kezdődően került feltárásra és 2004 szeptemberétől látogatható. Híresek a város művészeti csoportjai: a Musica Antiqua régizene együttes, a Hévízi Táncstúdió és a Városi Fúvószenekar. Méltán híres a város új temploma, a reprezentatív városháza, valamint a sportcentrum és az új bevásárlóközpont.
A város/régió nevezetességei:
* parkok * termálfürdők
Szállodák:
Hotel Spa Hévíz
Kategória: * * * *
|
A nevében megújult, de több mint száz éves hagyományokra visszatekintő gyógyszállodát, a Gyógytó nyugati partján, a Hévíz . domb lábánál, 1871-ben gróf Festetics György építtette, valamint nevezte el Hetes Háznak, miután a hetedik házként épült a sorban, első, emeletes kőépületként.
Online szobafoglalás azonnali visszaigazolással!
|
|
Danubius Health Spa Resort Aqua
Kategória: * * * *
|
A Hévízi-tó közvetlen közelében (300 m) található szálloda, magas színvonalú szolgáltatásaival az év minden napján szeretettel várja vendégeit. A szálloda a tradicionális hévízi egészségmegőrző kúra mellett változatos fitness, wellness és szépség csomagokat kínál.
Online szobafoglalás azonnali visszaigazolással!
|
|
Health Spa Resort Hévíz
Kategória: * * * *
|
A Balatontól nem messze, Hévízen található a világ legnagyobb termáltava. Hévíz minden évszakban ideális fürdőhely. A termáltótól mindössze 500 m-re fekszik szállodánk, ahol jól képzett szakembergárda gondoskodik arról, hogy Ön jól érezze magát.
Online szobafoglalás azonnali visszaigazolással!
|
|
Palace Hotel Hévíz
Kategória: * * * *
|
Az impozáns megjelenésű Hotel Palace*** supeior Hévíz kiemelkedik a hévízi tó festői szépségű környezetéből, amely leginkább varázslatos, gyógyító erejű vizéről híres. Hévíz szívében a tófürdőtől mindössze 200 m-re található szálloda század eleji hangulatot idéz előkelő megjelenésével.
Online szobafoglalás azonnali visszaigazolással!
|
|
Hotel Prestige
Kategória: * * * *
|
A Prestige Házat azoknak ajánljuk, akik nyugodt és exkluzív kikapcsolódást keresnek a Balaton környékén. A Prestige Ház Hévíz egyedülálló wellness apartman háza 9 trendkövető stílusban berendezett apartmannal illetve lakosztállyal várja a vendégeket.
Online szobafoglalás azonnali visszaigazolással!
|
|
Hotel Park
Kategória: * * *
|
Az 1927-ben épített, két villából álló ( egy üvegfolyosó által összekötve) szálloda 30 szobával várja vendégeit. A kényelmes, hangulatos, a legújabb szállodai trendeknek megfelelő szobák saját fürdőszobával, tusolóval, minibárral, színes televízióval, telefonnal, széffel és hajszárítóval felszereltek.
Online szobafoglalás azonnali visszaigazolással!
|
|
Gelencsér Apartmanok
Kategória: apartman
|
A gyógytó közelében, nyugodt, szép természeti környezetben elegánsan berendezett apartmanok várják Önt a Gelencsér lakóparkban Hévízen!
Online szobafoglalás azonnali visszaigazolással!
|
|
Spa & Wellness Hotel Fit
Kategória: * * * *
|
A világon egyedülálló Hévízi Gyógytótól 300 m-re, központi, de mégis nyugodt helyen található a 2008. év elején teljesen megújult Spa & Wellness Hotel Fit****.
Online szobafoglalás azonnali visszaigazolással!
|
|
Hunguest Hotel Helios
Kategória: * * *
|
Hunguest Hotel Helios***superior egy szépen gondozott 4,5 hektáros természetvédelmi ősparkban helyezkedik el, a gyógytótól 500 m-re.
Online szobafoglalás azonnali visszaigazolással!
|
|
Hotel Európa Fit
Kategória: * * * *
|
A Hotel Európa Fit ****superior immár 9 éve várja a pihenni és feltöltődni vágyókat Hévíz szívében, csupán néhány percnyi sétára Európa legnagyobb melegvízű gyógytavától. A nyitás óta eltelt időben szolgáltatásaink körét folyamatosan bővítettük illetve a vendégkör elvárásainak megfelelően alakítottuk.
Online szobafoglalás azonnali visszaigazolással!
|
|
Gelencsér Panzió
Kategória: * * *
|
Családias hangulat fogadja egész évben a Gelencsér Panzióban kedves vendégeinket, Hévíz villanegyedében.
Online szobafoglalás azonnali visszaigazolással!
|
|
Hotel Sante
Kategória: * * *
|
A Hotel Sante Hévíz város központjában, de mégis nyugodt, csendes környezetben várja vendégeit. Kedvező fekvésének köszönhetően gyalog 5 perc alatt elérhető a világon egyedülálló meleg vizű gyógytó.
Online szobafoglalás azonnali visszaigazolással!
|
|
Millennium Apartmanház
Kategória: * * *
|
A Millenium Apartmanház Hévíz szívében, a méltán világhírű gyógytótól mindössze 100 m-re. 55-75 m.-es 2-4 fős teraszos luxuskivitelű apartmanjaival, teljesen felszerelt konyhával, szállodai színvonalú kényelemmel várják a kikapcsolódni, pihenni vágyó vendégeinket.
Online szobafoglalás azonnali visszaigazolással!
|
|
Hunguest Hotel Panoráma
Kategória: * * *
|
A Hunguest Hotel Panoráma, Hévíz városának szívében, a méltán világhírű hévízi tó közvetlen szomszédságában (100 m-re a tótól) egész évben várja a kikapcsolódásra, gyógyulásra vágyó vendégeket.
Online szobafoglalás azonnali visszaigazolással!
|
|
Anett's Villa
Kategória: apartman
|
Az Anett's Villa Hévíz egyik legvirágosabb, legszebb utcájában található, csendes, zöld környezetben, a tótól, a városközponttól mégsem távol.
|
|
Rogner Hotel & Spa Lotus Therme
Kategória: * * * * *
|
Lépjen be a Rogner Hotel & Spa Lotus Therme világába, ahol a lótuszvirág jegyében az ősi és az új ismeretek tökéletes szimbiózisban fonódnak össze, és így gondoskodnak az Ön jó közérzetéről.
|
|
www.ohb.hu |
Összes város |
Magyarországról |
Írjon nekünk
E-mail:

Tel.: 06 70 321 8023
Fax: 06 1 577 2070
Minden jog fenntartva.
|