UTAZÁSI INFORMÁCIÓK HAJDÚSZOBOSZLÓRÓL - OHB


magyar változat English version deutsche Version versione italiana version espańol
magyar English deutsch italiano espańol

Hajdúszoboszló

Hajdúszoboszlói termálfürdők, szállodák, turistainformációk


Kép megjelenítése Hajdúszoboszló az Alföld északkeleti részén található, Budapesttől 200 km-re, Debrecentől 20 km-nyire. Határában három jellegzetes táj találkozik: a Hortobágy, a Hajdúhát, valamint a Sárrét-Berettyó vidéke. A város az egyik legkorábban említett magyar település, ahol már i.e. III. évezred közepén is léteztek állandó emberi területek. Neve először a garamszentbenedeki apátság 1075-ben kelt alapítólevelében bukkan fel Szoboszlóvására néven, ám mai neve egyes feltételezések szerint szláv eredetű (Sobieslaw).

A város felbecsülhetetlen kincse az 1925-ben feltörő, 73 .C-os különös illatú, barnás színű gyógyvíz, melyet a gyógyulni és a kikapcsolódni vágyók ezrei keresnek fel. Az ország legnagyobb, méltán európai hírű fürdőkomlexumában a termálvizen kívül strand-, hullám- és pezsgőfürdő, illetve nyitott és fedett versenyuszoda várja a strandolni vágyókat. A 2000-ben megnyitott Acquaparkban pedig, a távoli tengerparti üdülőhelyek hangulatát idéző élményekhez juthatnak a látogatók.

Hajdúszoboszló múzeumokban és történelmi nevezetességekben is igen gazdag város. A fürdő előtti park különleges látványossága a millennium évében felavatott Harangház, mely Rácz Zoltán keze munkáját dicséri. A Kálvin téren áll a XV. századi alapokra épült református templom, melynek erődfala a város egyik legfontosabb műemléke. A római katolikus templom érdekessége a város történetét, és a fürdő fejlődését bemutató freskókon kívül, hogy maga II. János Pál is megfordult benne, még krakkói érsek korában. Ezeken kívül érdekes még a Bocskai Múzeum, melyben népművészeti alkotásokat tekinthetünk meg.

A város nagy gondot fordít arra, hogy a fürdővendégeknek és az ide látogató turistáknak egész évben színvonalas programokat kínáljanak. Az egész szezont átfogó rendezvénysorozatok közé tartozik a Hajdúszoboszlói Nyár, a Hajdúszoboszlói Lovas Napok és a fürdőbálok is.




Kép megjelenítése Kép megjelenítése Kép megjelenítése Kép megjelenítése Kép megjelenítése Kép megjelenítése Kép megjelenítése Kép megjelenítése
A város/régió nevezetességei:

* parkok * termálfürdők
Szállodák:

Hunguest Hotel Aqua-Sol

Kategória: * * * *
A szálloda a város üdülőövezetének központjában, Magyarország legnagyobb, a dinamikusan fejlődő Hajdúszoboszlói Gyógy- és Strandfürdő szomszédságában található.

Online szobafoglalás azonnali visszaigazolással!
Hunguest Hotel Aqua-Sol
Hotel Silver

Kategória: * * * *
A Hotel Silver**** Hajdúszoboszlón, a világszerte gyógyvízéről híres kelet-magyarországi fürdőváros szállodanegyedében, a Városi fürdő és az Aquapark szomszédságában található.
Hotel Silver
Hotel Barátság

Kategória: * * *
139 teljesen felújított kétágyas szobánkban kiváló lehetőséget biztosítunk a gyógyulni és kikapcsolódni vágyó vendégeinknek a nyugodt pihenésre. Valamennyi szoba erkéllyel, színes televízióval, telefonnal, fürdőszobával, minibárral és szobaszéffel felszerelt.
Hotel Barátság
Hunguest Hotel Béke

Kategória: * * *
Az 1998-ban felújított szálloda valamennyi szobája erkélyes, telefonnal (közvetlen távolsági vonallal), minibárral és műholdas vételi lehetőséget is biztosító színes televízióval felszerelt.
Hunguest Hotel Béke



www.ohb.hu | Összes város | Magyarországról | Írjon nekünk

E-mail:
Tel.: 06 70 321 8023
Fax: 06 1 577 2070

Minden jog fenntartva.